Színpadi költészet, nem csak a színházban

A spoken word az előadás erejével is hat, jól jön hát hozzá némi exhibicionizmus.

- Ha kiállsz a színpadra egy dús rímekbe szedett, társadalmilag érzékeny szöveggel, attól az még nem lesz vers -mondja Matits István, a Budapest Slam Poetry közösség egyik alapítója, maga is slammer, illetve spoken word előadó és szervező.

Hozzáteszi: olyanokból, akik egyaránt birtokában vannak a költői eszközöknek, a nyelvnek és a színpadi rutinnak, ilyenformán egyből színpadképes szövegeket vetnek papírra – egyszóval, Shakespeare-ekből – kevés van.

– A spoken wordnek az a szabálya, hogy nincs szabálya. Éppen ezt szeretjük benne. Szabadverselés. Nem kell rigorózusan ragaszkodnunk semmilyen törvényszerűséghez, nem kell megfelelnünk a „hagyományos” költészettel szemben táplált elvárásoknak – így az ID művésznéven író Matits, aki azzal tiszteli meg a világ több ezer éves költészeti hagyományát, hogy egyáltalán nem tartja magát költőnek, szövegeit pedig versnek.

Hogy mekkora az átfedés a „hagyományos” költészetet művelők és a spoken word hívei között? Többszintű. Magyarországon nemigen járnak el a költőként már „befutott” szerzők a spoken word-rendezvényekre. Legfeljebb, ha meghívják őket. Néhányan viszont szívesen részt vesznek az ilyen esteken. Matits Gyukics Gábort, Peer Krisztiánt, Karafiáth Orsolyát és Szilágyi Ákost említi hirtelen, de nemrég Falcsik Marit is látta slammelni. Hogy itthon viszonylag kevés költő mártózik meg a spoken wordben, annak szerinte az lehet az egyik oka, hogy ehhez a műfajhoz mégiscsak kell valamiféle exhibicionizmus, színpadi ambíció, és ez valószínűleg hiányzik a „hagyományos” költészetet művelő alkotók nagy részéből.

A tengerentúlon viszont elég jól kialakult a „stage poetry”, vagyis a színpadi költészet intézménye. Jó néhány kanonizált költő ír ilyet is, de a hagyományos versformákban úgyszintén otthon van, és pontosan érzékeli a különbséget a kettő között. Nyugaton az sem ritka, hogy slam, illetve spoken word szövegekből szerkesztett antológiák jelennek meg – igaz, ezen könyvek kritikai visszhangja általában nem túl jó.

A zsánerre jellemző szabadságnak, a performance jellegű előadásnak éppen az a szépsége, amit az elitisták elvetnek: egyszerűbb szavakkal, magával az előadás erejével adni át a mondandót. Egyszerűbbek a képek, legalábbis elvileg. Az itthoni spoken word-helyzet viszont azt mutatja, hogy az előadók jó részének nagyon erős irodalmi ambíciói vannak, ezért nagyon mély szövegeket alkotnak. Ezzel viszont épp azt a műfajelőnyt kockáztatják, hogy a befogadó rögtön megértse a mondottakat. –Túl sok mindent akarnak belesűríteni egy ilyen slamszövegbe – és lehet, hogy ezt a spoken word már nem bírja el –így Matits István, aki szerint azonban a műfaj hazai népszerűsödésével letisztul majd a helyzet.

Lőkös Ildikó, az Új Színház dramaturgja azt mondja, Térey János Nibelung-lakópark című műve volt a határpont, a verses formában írt színművek reneszánszának kezdete. A darab 2004-ben jelent meg a Magvetőnél, de a kézirat már jóval előtte elterjedt a dramaturgok között, akik szinte egyöntetűen „odavoltak érte”. Az elragadtatás oka: Térey mai környezetbe helyezte a mitologikus történetet, jóféle feszültséget teremtve ezzel a forma és a tartalom között. Azt azonban kevesen gondolták akkor, hogy valaha premierre kerülhet sor. A kétség oka: talán „nem kell majd a közönségnek”. Végül mégis sikeres bemutató lett belőle a Krétakörrel, Mundruczó Kornél rendezésében, és talán a siker is eredményezte, hogy egyre több költő kezdett verses színdarab írásába, például Szálinger Balázs, Lanczkor Gábor, Laczkfi János vagy Szöllősi Mátyás. Az ő szövegeik is részben e feszültség miatt izgalmasak – véli Lőkös Ildikó, aki a szerzők, dramaturgok és kritikusok számára minden évben megrendezett Nyílt Fórum egyik szervezőjeként azt tapasztalja, hogy a szakmai találkozón terítékre kerülő darabok között ma már többségben vannak a verses formában írottak. A Nyílt Fórumon részt vevő, a költészet vagy a műfordítás területéről érkező írók közül többen is azt mondják: el sem bírják képzelni, hogy prózában írjanak színdarabot. Arra viszont ő nem tud példát, hogy korábban prózai művekkel befutó szerző egyszer csak verses formában kezdjen darabot írni.

A prózai szöveget könnyebb megérteni a színházban, mint a lírai formákat – gondolná az egyszerű befogadó. Lőkös Ildikó szerint viszont ez csak elméleti föltevés, amely abból táplálkozik, hogy az ember rendszerint prózában beszél. A verset éppen a rímek, a ritmus miatt szinte magunktól tudjuk folytatni, nagyon érezzük és élvezzük a szöveg lüktetését, a visszatérő formákat. Örömet szerez, hogy együtt tudunk menni a szöveggel. Míg a prózai daraboknál „csak” illusztrációk a szavak, azt segítik, hogy megértsük a tartalmat, a sztorit és a látványt, s a forma nem kínál annyi lehetőséget a nyelvvel való játékra. Egy verses szöveg esetén a dramaturg szerint sokkal aktívabb lehet a néző-hallgató részvétele az előadásban. – Több a lehetőség a nyelvvel való játékra. Az ember pedig szeret játszani – véli az Új Színház dramaturgja.



Verset mondani, írni se rest a magyar

Egy fárasztó nap után a hintaszékben üldögélni, kezünkben egy verseskötettel- idilli kép, sokaknak mégis idegen. Milyen létlehetősége van rohanó korunkban a versnek? Hogyan tudunk vele együtt élni, hogyan tudjuk életünk szerves részévé tenni a modernitás, a technika korában?

Gyermekkorban a vers szerves része az ember életének. Iskolai ünnepségek, anyák napja, versmondó versenyek aranyozzák be a szürke hétköznapokat. Aztán idővel lanyhul a költemények iránti érdeklődés, átveszi helyét a televízió és a számítógép, és el is felejti az ember, milyen különleges élmény a versolvasás, és mekkora kaland is elszavalni kedvenceinket. Az 1992-ben alakult Magyar Versmondók Egyesülete ezen szeretne változtatni, a figyelem középpontjába állítani a verset. Eltökélt céljuk a hazai és határon túli magyar költészet és versmondás, és a kortárs magyar irodalom népszerűsítése. A jelenleg közel 1500 tagú egyesülethez bárki csatlakozhat, aki kedveli a lírát. Mindegy, ír-e vagy csak szaval az illető, vagy pusztán olvasgatni szereti a költeményeket, egyetlen kikötés van: 14 éven felülinek kell lennie, és fizetnie kell a tagdíjat. Cserébe negyedévente egy Versmondó várja a postaládában, egy verselemzésekkel, költeményekkel, szakcikkekkel és kritikákkal teli folyóirat, melyben minden szakmai eseményről időben tudomást szerezhet, emellett részt vehet az egyesület különböző versmondó eseményein és képzésein, versművészeti szemináriumain, műhelyein.

„Működtetünk versklubot is, a Budapesti Művelődési Központban kéthetente összejövünk, és bárki eljöhet, szakmai segítséget kérhet, hogy hogyan mondja a verset, hogyan készüljön” – mondja Kiss László, az Egyesület elnöke. A fiatal tehetségekre is figyelmet fordítanak, törekednek arra, hogy az egy-egy régióban, megyében élő költők is hallathassák hangjukat, esélyt kapjanak a nyilvánosság előtti megjelenésre, akár a versmondók által. Kiss László szerint a magyar vers iránti érdeklődés nem lankad, ez jól látszik a 2008-as Rubophen Versíró Versenyre érkezett pályaművek számából is. Két és fél hónap alatt több mint 4200 alkotó közel 24 000 verset írt, ami azt bizonyítja, hogy sokakban szunnyad valami, bárki képes rímet faragni, és kedvét is leli benne az ember, még ha tematikus is a felhívás. Az alkotások minőségével ehelyütt nem foglalkozunk, számuk azonban még a legmerészebb elképzeléseket is túlszárnyalta.

2006. április 8-án, a költészet napja tiszteletére megrendezett versdélutánon indult el Magyarország első, állandó versrádiója. A Versrádió egy interaktív, internetes portál, ahol a műsort mindenki maga szerkeszti. Választék van bőven: meghallgathatjuk a Kaleidoszkóp VersFesztivál előadásait, verszenéket, közismert írókkal és költőkkel készült interjúkat, és a szívünkhöz közel álló verseket különböző előadók interpretálásában. Egy-egy költemény többféleképpen is elérhető, József Attila Mamáját hallhatjuk Latinovits Zoltán vagy Galán Géza előadásában is, de mi magunk is feltölthetjük kedvenceinket, hogy mások a mi tolmácsolásunkban hallgathassák a műveket.

De a verset nemcsak hallgatni lehet, hanem látni is, színházi előadásban is megállja ugyanis a helyét. 2008. október 13-án indult az első magyar versszínház, mely azóta is virágzik. Első nagy bemutatójuk Arany János Toldi című elbeszélő költeménye volt, amely élővé, testközelivé tette a művet a közönség számára. Elolvasni egy verset, értelmezni önmagunkban, csendes magányban egészen más élmény, mint amikor látjuk, halljuk, és a közönség részeként átéljük. Utóbbi alkalommal ugyanis az egész megelevenedik, karnyújtásnyira játszódik tőlünk, más gondolatokat ébreszt bennünk, új perspektívából szemlélhetjük a már ismertet.

Kassai Tibor állatgyógyász-professzor gyermekkora óta változó intenzitással olvassa és gyűjti a verseket, irántuk való érdeklődése végigkísérte életét. 2009 októberében a Hungarovox Kiadó segítségével kiadta a Rejtőzködő versek könyve című kötetét, ami azért is érdekes, mert távol a szakma zajától, amolyan „civil” kezdeményezésként jött létre. „Az antológia összeállításakor a célom az volt, hogy segítsek a versek iránti érdeklődést élénkíteni” – mondja. Szerinte a mai ember nem szán elég időt a költészetre, és mivel saját maga is azt tapasztalta, hogy egy költő kötetét forgatva a legtöbb esetben hosszas olvasgatás után botlik csak olyanba, amely „hozzá szól”, melyet sajátjának érez, célszerű összeválogatnia a hozzá közel álló darabokat, megkönnyítve ezzel mások dolgát, hogy megtalálják a nekik szóló verseket. Egy, bár szubjektív, de tematikusan összeállított antológiában ugyanis könnyebb meglelni saját kincseinket, és jó kiindulópont, hogy a nekünk tetsző alkotókkal alaposabban is megismerkedjünk.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése adatai szerint 2009-ben a szépirodalmi művek eladása növekedett, ugyanakkor a KSH adatai alapján a kiadott példányszámok csökkentek. Míg 2008-ban 610 verseskötet jelent meg, addig 2009-ben már csak 565, azaz 7, 4 százalékkal csökkent a kiadott művek száma, és 40 százalékkal kevesebb példányban adták ki őket a korábbi évhez képest. Úgy tűnik tehát, hogy egyre kevesebb verseskötetet egyre kevesebb példányszámban jelentetnek meg a kiadók, és megdöbbentő, hogy míg 2005-ben 512 kötetet közel 401 ezer példányban, addig tavaly 565 darabot mindössze 366 ezer példányban adtak ki. Az adat még megrázóbb, ha azt vesszük, hogy tavaly 2085 regény jelent meg közel 7 millió 231 ezer példányban.