Veréb a Pillangó utcából

Metróval utazunk ketten, a massza, meg én.
Bosszúsan, meg unottan, meg zölden kicsikét.
Mennyien vannak – gondolom én. Mennyien vannak
– gondolja a barna kabátos férfi mögöttem.

„Keleti pályaudvar” – na ja… én is a massza része vagyok
- fut végig a program, aztán nyílik az ajtó újra.
„Pillangó utca” Szépnek tartom az elnevezést, már várom a lepkét.
És mint kamikáze, csapódik be a veréb a vagonba.

Bizarr egy meglepetés, és mi, a massza
hirtelen elkezdünk nagyon élni,
halványzölden még, kicsikét bátortalanul, és mégis
- idegen idegennel - ettől kezdünk el mi beszélni:

hogy” így, szegény, meg úgy szegény…hol van, nem látja?
Jaj, bocsánat! Az előbb még ott volt…nem?”
Járkálunk fel-alá és terelgetjük, még mielőtt
újra záródnának az ajtók. - még kirepül idejében.

Pár perc múlva, változunk újra zombiutassá,
itt ülünk némán, rosszkedvűen a plüssön.
Mennyire másképp volt az előbb minden a verébbel
- gondolom én, gondolja a barna kabátos férfi mögöttem.

Arra járva azóta a metrón mindig látom a képet;
a Pillangó utcából – titkon elmosolyodva, ha nyílik az ajtó, várom,
jön, vagy nem a veréb, és várja sok éve
pont ugyanúgy a barna kabátos férfi mögöttem.

/Csikós Szilvia/

0 Response to "Veréb a Pillangó utcából"

Megjegyzés küldése