Vesszenek a kilók!

„Jól áll neked a pocak :) ” – mondta kedvesen Feleségem egyik este, amikor lefekvéshez készülődtünk. A mondat megütötte a fülemet. Édes volt, hangjában a cinizmus csírája sem volt tetten érhető, tudtam, hogy nem bántani akar, megsérteni még úgyse, és ha egyszer azt mondta, hogy jól áll a pocak, akkor azt úgy is gondolta. Rámosolyogtam, kiosontam a fürdőszobába, és akár a nők az utca kirakatüvegében, jól végigmértem magam. Az alvópólóm enyhe gömbformát öltve nézett vissza rám, már csak szemet meg szájat kellett volna rajzolnom a szmájlihoz, hogy jó fej legyen. A második fejem… Szörnyű! A huszonegyedik század sokat hangoztatott szlogenjei futkároztak agyamban, mint az áram a vezetékben: egészséges étrend, vitamindús ételek, sokszor keveset enni, cukormentes üdítő, jóga, sok mozgás, fitt életmód, konditerem… Agyam másik féltekében pedig a reggeli kávé, a napközbeni laptop emelgetés, a torna helyetti le-föl lépcsőzés az irodában, az energiaitalok és koffeinbombát érő kólák, nassolnivaló, az agyserkentő mogyoróscsoki, a napi koplalás utáni kiadós vacsora, mondjuk szalonna meg kolbász – szóval ezek lebegtek. Most már tényleg változtatni kell.

33 vagyok (Krisztusom! – pont ebben a korban…), ideje tényleg változtatni… De ha nem lesz hasam sem már, mit dicsér majd rajtam a Kedves? De nem bánnám, ha az a kitüremkedés a bicepszem lenne inkább! Fellapoztam jól ismert kortársam írásait, ki hogy élte meg (csak van, aki hasonló elváltozásokat tapasztalt saját testén!!!), Lackfi János barátom mutatta az utat. Én meg megyek utána, lesz, ami lesz. Hajrá fittség, bye-bye kalóriák!

Lackfi János: Fogyó

Dehogyis tagadom, meghíztam,
Focizok, de a láb nem villan.

Tizenegy kilogram túlsúlyban
Lebegek: telivér, bús kullancs.

Van előny, ugyebár, mindebben:
Leverem, aki bánt, hogy nyekken.

De viszont csurog az izzadság,
Nehezen hajolok, ingnyak vág,

Kimerít az a pár lépcsőfok,
Busz után ha futok, megfúlok.

Cipelek, szuszogok: kandisznó,
Fura tánc az elefánt-diszkó.

Dehogyis tagadom: meghíztam,
Poharamban ezért csapvíz van.

Cukor és buborék ártalmas,
Adalék, színezék: elhallgass.

Se söröm, se borom, sem vodkám,
Pedig a pia úgy – vágyott rám.

Ne egyek sokat és nem sokszor,
Kivi, őszi, narancs felspannol.

Se szalonna, se jó disznósajt,
Csibemell, zuza, még mit óhajt?

Recsegek a vizes zsemlémmel,
Libazsír, oda te nem nézel!

Se süti, se csoki, sem habcsók,
Ropi, csipsz nyema most, ej, haspók!

A kinőtt ruhatár énrám vár!
Lesik a hasamat: fogytál már?

Fut a sok dekagramm szép sorban:
Leszek újra, ki még nem voltam.

0 Response to "Vesszenek a kilók!"

Megjegyzés küldése