Ha csinálsz valamit, akkor azt próbáld meg JÓL csinálni!


BLOG

Pre Scriptum:Ha csinálsz valamit, akkor azt próbáld meg JÓL csinálni!
Ezért nem akartam blogolni. Magam is blogfogyasztó vagyok, ezért el tudom képzelni, mennyi időt és energiát jelent, ha valaki JÓL akar csinálni egy blogot. Vannak kedvenceim (SOROZATJUNKIE, FILMBUZI) amik színvonalához, és naprakészségéhez fogható, folyamatosan frissülő oldalt, úgy sem tudok létrehozni… Respekt!
Azonban erős MVElnöki nyomásra (Ezt ne mondjátok vissza!) kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy plogolok (sic!), „most éppen így”.
PLOG:
A Blog a Web és a Log (napló) szavak összevonásából, majd rövidüléséből keletkezett, állítólag. Ennek analógiájára beszélhetnénk versnaplóról (PoemLog): PLOG.
Jó, én is érzem, hogy kicsit erőltetett, de legalább elkülönböződik. Vélemény?
Ha van jobb ötlet, akkor alázzatok! (Pl. lehetne magyarul is…)

Tematika:Jelen állás szerint két rovatot indítanék.
Az egyikben Osztóti Niki barátosném, Mozi álnevű (vajon miért?) versügynökként jelent különböző rendezvényekről, megmozdulásokról. A forma egy csöppet szemtelen, talán még megosztó is lehet… Ne kíméljétek!
A másik tervezett rovat, pedig REspektrum, munkacímmel Mikulás környékén jelentkezik először: olyan dolgokról, emberekről, akciókról, művekről amik „falhoz szorítják néha a szívem”.
Szóval egyelőre….
„-Röviden ennyi.”

Post Scriptum:Most vettem észre, hogy el(r)ejtettem három kortárs költő, három versének részletét az idézőjelek között. Na, kiktől idéztem? És mely művekből? Aki kitalálja, az nyer…. valamit. (Majd azt is kitaláljuk!) Nem egyszerű, adok mankókat. (amik nem biztos, hogy segítenek, sőt, remélhetőleg jól összezavarok mindenkit…) Hajrá!
Az első: tatai(J)AK
A második: zámolyi hit(t)el röppen fel a madár
A harmadik: sárga bögre, kék a bögre, kék a bögre, kék a bögre…

(Kino)

Jelentés Déva Gáláról











Adta: Osztóti Niki, „Mozi”
Vette:
2009. november 12.



Jelentés



Versek hangzottak el!
Déva Gála, Tatabánya, 2009. 11. 06.



A Déva Gáláról meg kell jegyeznem, hogy már hatodik éve kerül megrendezésre Tatabányán. Az elmúlt néhány évben, amíg a Jászai Mari Színház felújítása tartott a Közművelődés Háza adott otthont a rendezvénynek. A jótékonysági gálaest szervezőinek célja, hogy a jegyárakból befolyt összeggel Böjte Csaba testvér törekvéseit, gyermekotthonait, alapítványát támogassák, aki az erdélyi, nehéz sorsú gyerekek megsegítésére tette fel életét. A Gála főszervezője, megálmodója, lelke és motorja Emmer Róbert marketingszakember, a Bányász táncegyüttes tagja. A Gáláról elmondható, hogy a kezdeményezés szép, és értékes. Az est kivitelezése elegáns, színvonalas, és méltó. Felhívom figyelmüket, hogy az idei rendezvényen több vers(!), illetve versrészlet is elhangzott a dramatizált konferansz szövegekbe ágyazva, ráadásul mindegyik kortárs szerző műve, ezért a tatabányai Déva Gála figyelemmel kísérését a jövőben is ajánlatosnak tartom.
A megfigyelt személy: Kiniszi Ottó, gyerekkori jó barátom. Nemrégiben vettem fel vele újra a kapcsolatot, mert tudomásomra jutott, hogy köze lehet egy titkos, földalatti, verseket, és versmondást népszerűsítő szervezethez, az MVE-hez.
A m.sz. néhány perccel négy óra után érkezhetett a színházba, gondolom, a művészbejárón át, mert negyed ötkor már egy rögtönzött próbát tartottak a színpadon. Helyismeretem, és kapcsolataim révén sikerült észrevétlenül beülnöm a nézőtérre, és így volt alkalmam végignézni a próbát. Kiderült, hogy m.sz., mint dramatizált konferansz vesz részt a rendezvényen. Szerepe szerint egy, a második világháborúban árvaságra jutott, majd különböző nehézségek árán révbe ért, 30 körüli férfit alakít, aki kisfiának írt fiktív levelekben meséli el élete történetét. Ezek a levelek összekötő szövegek voltak a különböző produkciók között, pontosabban, a levelek történései elevenedtek meg produkciók formájában, amit a m.sz. a színpad bal oldalán elhelyezett karosszékből nézett végig, mint saját vízióit.
A próbán jelen volt egy csapat fiatal, akik a víziókban működtek közre (feltehetően a Bányász Táncegyüttes utánpótlása a Cinege Együttes tagjai), illetve az őket irányító tanárnő, akiről később megtudtam, hogy Szegvári Ildikónak hívják, és a térségben jelentős munkát végző néptánc pedagógus, koreográfus. A próbán tett néhány kijelentéséből, és a m.személlyel folytatott bizalmas beszélgetéséből kiderült, hogy a gála szövegkönyve is az ő munkája, ebből egyértelműen arra következtetek, hogy a fiktív levelek szövegébe rejtett verseket(!) is Szegvári Ildikó szerkesztette a műsorba, vélhetően a m.sz. tudtával, és jóváhagyásával.

Az előadás nem sokkal hat után kezdődött a köszöntőbeszédekkel, ezt követte a gálaműsor, melyben a produkciókat olyan ismert és nemzetközileg elismert művészek szolgáltatták, mint Korpás Éva népdalénekes, akit férje, alkotótársa, Lakatos Róbert brácsaművész, és zenekara, a RÉV kísért; Tunyogi Henriett balettművész; Malek Andrea színésznő, énekesnő; Berecz András ének-, és mesemondó, valamint a Bányász Táncegyüttes tagjai. Mindannyian kiváló művészek, fogékonyak a költészetre, ezért pályafutásuk figyelemmel követése a jövőben is erősen javasolt!

Mint már említettem a m.sz. a produkciók dramaturgiai vezérfonalaként értelmezhető szövegeiben több versrészlet, illetve egész vers(!) hangzott el. Az eset súlyosságát csak növeli, hogy az elhangzott versek kortárs alkotóktól származnak. Ugyanis versgyanús részletekről az előadás közben jegyzeteket készítettem, melyeket később összevetettem az Adatbázissal. Ennek eredményeképpen megállapítom, hogy 2009. november 6.-án, Tatabányán a jótékonysági estre jegyet váltott több száz gyanútlan, és ártatlan néző négy verset is hallott a m.sz. előadásában. Ezekből három Rigó Józsefnek, egy pedig Verbőczy Antalnak tulajdonítható. Az előadás közben készített vázlatok, és az Adatbázis segítségével rekonstruáltam a verseket(!), ezeket további megvizsgálás céljából függelékben közlöm.

A műsort követően a szervezők egy kis fogadásra invitálták a résztvevő művészeket az intézmény színészbüféjébe. Sajnos ezen a fogadáson nem tudtam részt venni. Viszont így volt alkalmam felmérni a nézőtérről távozó közönség véleményét. Meg kell mondjam, a nézők meglehetősen jó véleményeket fogalmaztak meg az esttel kapcsolatban, sőt egyesek még hangoztatták is, hogy milyen jól érezték (!) magukat. Nem volt egy ember sem a közönség soraiban ülők között, aki kikérte volna magának, hogy a szervezők, és az egyik előadó verseket csempészett a műsorba! Ezt meglehetősen aggasztónak tartom.
Zavaró, sőt aggasztó lehet az is, hogy igen sok fiatalt láttam, akik lelkesen (!) igyekeztek a fogadás helyszíne felé. Fel kell h0vnom a figyelmüket, hogy véleményem szerint az ilyen és ehhez hasonló fogadások alkalmával, ahol a fiatalok személyesen is találkozhatnak, és beszélhetnek a művészekkel, felmerül annak veszélye, hogy (a művészek, köztük m. sz.) megfertőzik őket a kultúra, a művészet, és talán az irodalom, a költészet (!) szeretetével! Mint tudjuk, a fiatalok könnyebben befolyásolhatóak, fogékonyabbak a művészetek, sőt, akár költészet (!) iránt is. Ha m.sz. és a hozzá hasonló alakok sikert érnek el, akkor ezekből a fiatalokból versolvasó, versszerető, sőt (!) akár gondolkodó, önálló véleményt megfogalmazni képes felnőttek válhatnak!!!

A megfigyelt személy működését, titkos, és tiltott verseket népszerűsítő törekvéseit különösen károsnak tartom, ezért Kiniszi Ottó további megfigyelését erősen javaslom, folytatni fogom. Egyre inkább bizonyítottnak érzem azt a feltételezést, hogy Kiniszi valóban elkötelezettje a MVE néven elhíresült versbarátokat (!) tömörítő tiltott szervezetnek. Talán általa eljuthatok a szervezethez, és így lehetőségünk lesz felelősségre vonni a bűnösöket, akik nem átallnak kéretlenül is versekkel, költeményekkel, költészettel mérgezni az ártatlan lakosságot.


Tisztelettel:







Tatabánya, 2009. november 12.



FÜGGELÉK



Rigó József:


Árva

- Árva gyerekek
csinálnak maguknak
hajlékot
papírdobozból
a város parkjában
TÉL LESZ gondolom
s magamra veszem
a kabátot
melybe
belenőnöm
még
most
sem
akaródzik –

Vacogó vallomás

Egy űrhajó közelít a Hold felé.
Egy bogár lassan eléri a fű hegyét.
Vacogva félek most elmenni tőled.
Még sohasem szerettem jobban.
Isten keveri színeit.
Már csak a szemedig látok.
Milyen végtelenül tiszta.
Most leli meg benne hazáját
Az a zártajkú vacogó fiú.

Mondja

Hajlékom vagy - mondja,
Új ruhám vagy - mondja,
Kenyerem vagy - mondja,
Anyám vagy - mondja,
Aztán kifogy a szóból,
Mert árva ő
s ezzel elmondta az életét.


Verbőczy Antal:
Kilenc hónapra születtem
Kilenc hónapra születtem
Anyámnak végig volt teje
iskolába is beírattak
és kék volt a füzet fedele

a legkisebb lánnyal
hetvenhétszer találkoztam
aztán elfogyott a pogácsa
akkor döntöttem úgy
megölöm a sárkányt
de hozzám dörgölődzött
s kávém mellől elkérte a cukrot

tegnap megtanítottam pacsit adni
szükségletre már illemtudóan
kéredzkedik
esténként meséket olvasok neki
s nagyon jól tudja
igazság szerint hármat kívánhatnék

(Fogadjuk el az Út s az Ének
beteljesült szerelmének
a legkisebb fiút

Évmilliók vesszőfutása
pikkelyezi arcát - halak mása
a legkisebb fiú.

Batyuba kötve az út, a dal.
Batyuba kötve vidd magaddal
A legkisebb fiút!)


Amikor a vers választja az embert…


A vers választása Szabó Éva szerint nem úgy történik, hogy mi megtaláljuk a verset. Akkor az igazi, ha a versek is megtalálnak bennünket. Nem lehet eredményes, pontosabban fogalmazva igaz a versmondás, ha a pedagógus vagy a versrendező megmondja, hogy ezt vagy azt a verset válassza a növendék. Mert nem történik meg a találkozás! Az éppen olyan, mintha megmondanák, kit szeressen az ember. Nem érdemes leszűkíteni sem ezt a kört, mert azzal éppen a versekkel való ismerkedés lehetőségétől, a repertoár kialakításától, a tág szemlélettől és a globálisabb képtől fosztjuk meg a tanítványt. Kell az útmutatás, a segítség, de csakis úgy, hogy az adott illetővel magával fedeztetjük fel az élményt, hogy a kötődés a maga természetességében alakuljon ki. Erre nincs külön szempont, csak belső késztetés, ami önmagában drámapedagógiai funkcióval bír. Karinthy Nihil c. versében megfogalmazott soraira visszagondolva, a magunk művészete átsegít a hétköznapok óhatatlanul elénk vetődő mocskán, kizárhatjuk a magunk teremtette külvilágot, egyedül lehetünk és mégse. A versmondás annyival több, hogy a saját érzésvilágunk (ami lehet csak a mi titkunk) másokban is vágyakat ébreszthet, hangulatokba helyezhet, fokozott és más irányú érzelmi többletet adhat. Másokat is megnyugtathatunk vele, felcsigázhatunk, adunk, anélkül, hogy magunkból eszmei vagy tárgyiasult értelemben elvennénk bármit is, sőt, gondoljunk csak a visszaérkező reakció kapott élményére… A valódi titok ebben rejlik, és ezzel fogható meg az amúgy iskolai tolmácsolásban felnőtt társadalom. Még ma is azt érzi az emberek többsége, hogy a vers egyfajta kényszer. Szöveg, amit meg kell tanulni. Hogy a költő olyan furcsa, megfoghatatlan valaki, akivel nem létesül valódi kapcsolatunk, tehát az érzelmi kinyilatkoztatásait sem vesszünk magunkra. Hogy a versmondás az, amikor egy ember kiáll a színpadra és szaval. Pedig ez nem így van. Azt kell megértetni, hogy a költő is elsősorban ember volt, s csak azután költő. Hogy ugyanúgy érzett: örült, fájt, bolyongott, utat/utakat keresett, olykor elhasalt, berúgott, szeretett, vagyis élt, és meghalt vagy a mi nagy szerencsékre még él. Mindezt megérteni akkor tudják, ha van olyan vers, amellyel érinthetünk. Érzelmileg. Amit ma a legkevésbé „tanítanak” iskolában (sem szövegileg, sem módszertanilag).


Ha azt mondjuk, vannak versmondó tagozatok és ezek egyik meghatározója éppen a kor lehet, nagy hiba lenne mereven kijelenteni, hogy vannak korosztályi versek. Persze, az öregséget, a kort egy élete végén álló költő szemével megfogni is hiba, ugyanakkor nem tudhatom, hogy mit élt át/meg a versmondó: lehettek sorstragédiái a családban, lehettek társadalmi problémái saját közösségén belül, sújthatta háború a térséget, ahol él, érhette atrocitás fizikai adottságaiból, neme miatt, identitása miatt, vagy akár rasszizmus miatt. Lehetett hőn szerelmes és bele is bukhatott, gondolkodhat máshogy filozófiáról, vallásról, politikáról, környezetről, mint az őt körülvevő többség és emiatt érezheti magát elnyomottnak. Mindezen tényezők csak esetlegesen függnek össze korosztályi adottságokkal, sokkal inkább individuálisak. Amit versválasztás segítése esetén csak akkor tudunk megítélni, ha ezeket a részleteket megfelelő emberi, szakmai és pedagógiai hozzáértéssel feltárjuk magunk előtt. Ugyanakkor fizikai adottságok léteznek, ezeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Nem hagyhatjuk rá minden esetben a versmondóra, hogy ezt vagy azt a különleges technikai bravúrt kívánó verset válassza, ha nincs meg az eszköztára hozzá. Nem nézhetünk el bizonyos dolgokat (technikai szint, artikulációs hibák, hangképzés, légzésproblémák, memória teherbírása, fizikai alkat mássága stb.), de mindenképpen nyíltan meg kell mondanunk, ha látunk lehetőséget rá, hogy mikor milyen körülmények között látjuk mi magunk (! – ezt hangsúlyozni illik) lehetségesnek, a vers előadását. Szubjektíve elmondhatjuk a véleményünket a vers választása során, de indokolnunk kell, és nyomatékosítani, hogy ezt sok ember sokféleképpen láthatja.

A vers értelmi és érzelmi egyéniségre szabása tehát elengedhetetlen. Emellett is ügyelni kell arra, hogy a mű irodalmi értéket képviseljen. Számtalan esetben találkozhat a néző versmondó versenyeken programversekkel (ma nagyon divatos például Wass Albertet mondani, akinek életműve leginkább mennyiségileg értékelhető, semmint minőségileg – az irodalmi nyelvezetről ez éppúgy elmondható nála, mint a kiindulópontról, a motivációról – könnyű hazafiasnak lenne, ha az ember elmenekült az elől, amiről ír –, a tobzódó közhelyekről vagy a gyakori logikai bukfencről). Ezeket iskolai ünnepségekre, intézményi megemlékezésekre tartogassa a pedagógus (bár ott is lehet jobbat találni, ami tényleg közel állhat az adott illetőhöz). Még riasztóbb, amikor egy hét-nyolc éves kislány vagy kisfiú áll ki a pódiumra azt mondani, hogy „a víz szalad. De a kő marad. A kő marad.”, mert nyilván nem tudja, milyen hazátlannak lenni, mi az a kitaszítottság, az emigráció stb. Másrészről pedig amellett, hogy kifejező és hiteles, sokat jelenthet a gyereknek magának az olyan vers, amelyben már megélt, vele megtörtént eset, esemény, állapot az, amibe kapaszkodhat, amit átadhat közönségének. Ezekben a saját kis eszköztárával is képes élni, ami nyíltabbá teszi a versmondás iránt! Éppen emiatt ez nemcsak a művészi kibontakozást, de a közművelődési értéket is erősíti.

Lutter Imre


Vers 2.0


Történt egyszer, hogy néhány őrült a fejébe vette: intézményesítik a széthullóban lévő versmondó-előadóművészetet, hogy ismét tért hódítson a vers. A rendszerváltás sokat ártott neki: állam nélkül maradt a versmondó társadalom. Állam az államban, Magyar Versmondók Egyesülete néven tíz, magában affinitást érző ember megalkotta az intézményesített otthont, a bástyákra kitűzte a célokat, mint zászlót, és a mű létrehozásakor egy pillanatra megállt, hogy a végtelenbe nézzen. Egyikük sem tudta, mi vár rá. Ha elindulnak embert keresni, hogy élettel töltsék meg a falak nyújtotta menedéket, meddig tart az út, hol kanyarog majd és hol ágazik el, hány facsemetét vagy virágpalántát kell megöntözniük közben, hogy nagyra nőjenek és kibontakozzanak, és hányan kérnek majd ízelítőt a mindenkinek szánt versből.

Az élet színpada is megváltozott azóta. A várat bővíteni kellett, ma pedig már tele van mikrofonokkal, plazmákkal, webkamerákkal, billentyűkkel, egy egészen új virtuális térrel, amit másfél évtizede még senki nem ismert. A virtuális térben találkoznak emberek, akik írnak, mondanak, szavalnak verset, akik versszínházat játszanak, s akik egymással kapcsolatban állnak olykor úgyis, hogy fizikai valójukban nem ismerik egymást. A Magyar Versmondók Egyesülete pedig arra törekszik, hogy az otthon virtuálisan is otthonos legyen, és hogy megteremtse azokat a valódi fórumokat, ahol az eszmék mellett az emberek is találkozhatnak és kezet foghatnak, beszélhetnek egymással, a legemberibb és legművészibb nyelven.

Több hónapos előkészítés után megújult A Vers Oldala, a vers.hu. Az új honlap a web 2.0 technikai lehetőségeit is használni kívánja. A site-on több új közösségi szolgáltatás van: a jelenleg is üzemelő Versmondó Fórum mellett Oszd meg a verset! címen a regisztrált felhasználók maguk szerkeszthetik saját verseik oldalát, a hetente frissülő, bővebb hírszolgáltatás mellett elindult a Versmondók Blogja, hang- és képanyagok kerülnek az oldalra, interaktívabbá válik a Versiroda (kereshetik és kínálhatják szolgáltatásaikat versmondók, előadóművészek), elérhető a Magyar Versmondók Egyesületének többi honlapja, az ugyancsak pillanatokon belül megújuló Versmondó és a Versrádió, valamint a VersFesztivál oldala. Az online rendelésre alkalmas webáruházon keresztül könyveket, ajándéktárgyakat rendelhetnek a látogatók, előfizethetnek a Versmondó folyóiratra. A szakmaibb közönség számára a legszélesebb palettát kínálja majd a Versenyek link, a Műhelyek, a Táborok és a Pályázatok menüpont. Irodalmi utazást tehetünk az Évfordulós költők berkeiben évekre bontva, hogy azoknak is segítsünk az információkkal, adatokkal és tanulmányokkal, akik tanulmányaik miatt vagy az általános műveltségük és feszítő kíváncsiságuk kielégítése végett böngésznek a net irodalmi hálóján. És nem tekintünk senki konkurenciának: az irodalmi linkségek más irodalmi portálokhoz vezetnek, az Alkalmi versek link az épp aktuális ünnepekhez, hagyományhoz, személyes vagy családi vonatkozású eseményekhez kínál majd verseket. A Versszínház is e portálon tájékoztatja a látogatókat ezentúl bemutatóiról, rendezvényeiről, a Rendezvénynaptárban pedig nemcsak az egyesület, de más költészeti-versmondó, illetve versszínházi események programja is elérhető, kereshető módon.

Ez minden verskedvelő oldala lehet, és még szorosabb és személyes kapcsolat köthető a Magyar Versmondók Egyesületével, amelyhez ezentúl online csatlakozhatnak a versbarátok.

Mindez áttekinthetően, méltó külcsínnyel és könnyen kezelhető felülettel. Csak célunk és mottónk nem változik: a vers mindenkié, mert

„A dolgok változnak. A vers örök.”

Lutter Imre


Versponthu, avagy más ajánlott link(ség)ek


Infobahn, ahogy a művelt angol tartja, szép új világ… Így a másik, a vége azonban a szünet nélkül való száguldozás a nagy hypersztráda vége-hossza hálóján, ahol az akaratlan öntudat(talan) fellelhet néhanap léleképítő csomópontokat, alkalmasint…

Erre törekszik a maga igazát kereső önmagam. Legalábbis.

Adva volt szándék és akarat (kell egy honlap, és egy karbantartó), mint a kezdetekkor, tehetségben sincs hiány (hisz vannak jóravaló verselők, és Nagyot Mondók), mi hibádzott volna? Akik ismernek, tudhatják, a legvégsőkig vagyok képes feszíteni a húrt, ha a magam igazáról van számadás, s ez különösen igaz egy ilyen volumenű alkotásról, mely a fent nevezett „vers.hu” oldalán lett elérhető. Valahára.

Szenvedélybeteg világot élünk. Szenvedélybeteg lett az oldal is. Aféléknek való, akik nem átallanak írni, szavalni abban a korban, mely már nem érti a tréfát, s készen kapja kézhez, mi szem-száj ingere. E szájt ingere maga az ingerközpont. Célzatosan ködszurkáló tekintettel fürkészi azokat, kik igenis vágynak a más értékek, a gondolatiság, és annak közvetítő médiumai felé. Így hát csináltunk egy ilyet, elhajlásilag. A cél a honlap -értsd: Hon, Otthon- az arra érdemesülteknek, ahová izléssel, kis jó érzéssel csatlakozhatnak, két reklám között. Mint mondtam, az oldal a szenvedély betege. Így a fogyasztói is azok. Szenvedéllyel írják, mondják dolgaikat, s időszerű lett egy ilyen hon, fészek, ahol megolvashatják betegségük minden hozzávalóját. Földszínekbe öltözött verslapok közt, igazi szenvedéllyel, ahogy készült és készül tapodtat nélkül. Betűk kanyarognak, csábítva a kósza kezeket, markolj tollat! Hosszanti gondolatsor: szavald! Ne lépd át a lehetőt, fogd, csodáld, olvadj benne, vele! Eleddig fantáziádban égett, most teret -virtuális teret-, s formát nyert a gondolat, hogy szándékból Tetté legyen. Szándék s akarat. Meg a szenvedély. Ami József Attilának mama,

van Goghnak a sárga, Jimmy Hendrixnek a fender. Mi lenne a szenvtelen világgal nélkülük... vagy Nélkületek!

Tiétek ez a szájt. Használjátok, olvassátok, mondjátok. Tegyétek a magatokévá, gyalázzátok meg, itassátok le pezsgővel, abszintot neki! Innentől lesz bohém, kék meg zöld. Ködszurkáló tekintetű.

Csak fel! …feljebb meg a csillagok.

A most látható „szájt” a verziószámok tükrében talán a harmincadik változat, s ékes neonfénnyel vibrál fejemben a „fejlesztés alatt” bűverejű ráolvasás… Tőletek is függ. Rejtőileg halhatatlan; az úri közönség táncol, s szaval.

További mellébeszéd tekintetében keresse meg költőjét, írószerészét. Meg A Vers Oldalát, a vers.hu-t.

Veréb „LALF” Csaba


Versmondás: furcsa műfaj egy furcsa társadalomban


A 20. század a versmondás évszázada volt. Legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy a technológia fejlődése óhatatlanul bekapcsolódott a verbális kultúra művészi szegmensének közvetítésébe.

A rádió pótolhatatlan kincseket konzervált az utókornak Babits Mihály, Pilinszky János, Weöres Sándor és számos más, immár klasszikussá vált költő versmondásának, versértelmezésének megörökítésével. Hasonlóképp történt ez a televízióval is. A kezdeti korszakait élő média mellett rendkívül jelentős szerepet játszottak a közönségtalálkozók, az élő előadások is, főként a 60-as, 70-es években, az egyetemi ifjúság körében. Latinovits Zoltánék országjárása, az egyetemi színpadok értékteremtő, nem ritkán kísérletező játéka gyakorlattá vált. A társadalom számára evidens lett a versek jelenléte.

A határon túli magyarság (most a pontosítás végett szűkítsük le a fogalmat a Kárpát-medencei magyar nyelvű – nem csak anyanyelvű, ellenben a nyelvet jól beszélő – lakosságra) ma pont annyira foglalkozik a versekkel, mint az anyaországban élők. Sem jobban, sem kevésbé. De a kötődésük más. Az erősebb. A tendencia azonban tagadhatatlan: a 90-es években, a rendszerváltások után a versek, így a versmondás is, idehaza háttérbe szorult. Ennek egyik fő oka, hogy az állami szerepvállalás a kultúra terén jócskán meggyengült, mi több, a költészet és a versmondás területéről egy az egyben kivonult. 1992-től, amikor a jogszabályi környezet is lehetővé tette, egyre másra alakultak meg a non-profit kulturális szektor képviselői, alapítványok, egyesületek és más társadalmi szervezetek. Az állami szerepek átvállalása az említett területen nem volt kérdéses, konkrétan a túlélés érdekében nem volt más választás. A nyugati civilszférával ellentétben azonban a magyar szervezetek a nulláról indultak, az amúgy is szegény társadalom éppen ezért sem anyagilag, sem fizikailag nem állt mögöttük. Bolyai szavaival élve a semmiből egy új világot teremtettek azzal, hogy bázist építettek. Nagyon kemény munkával. A másik fő oka az elfordulásnak az volt, hogy a megváltozott politikai, gazdasági és társadalmi környezetben az emberek az alkalmazkodásra, a mindennapi létszükségleteikre koncentráltak, magyarul, kisebb bajuk is nagyobb volt annál, mintsem hogy a lelki nyugalmukkal, az érzelmi és értelmi gazdagodással foglalkozzanak.

A színházi és a versmondó kultúra feladata ma, a 21. században gyakorlatilag nem más, mint hatékonyan visszavezetni a verset az emberhez, a mindennapokba. Hogy a vers életszerű helyzetekben, szituációkban segítségére legyen. Ezt kell megértetni a versmondókkal, mert nekik is segít, akik hallják/nézik, azoknak is.

A Magyar Versmondók Egyesülete a rendszerváltás után elsők között létrejött társadalmi szervezetek egyikeként tevékenykedik a hazai és határon túli magyar költészet és versmondás népszerűsítéséért. Regionális és külföldi tag-, illetve társegyesületeivel, intézményekkel közhasznú ernyőszervezetként tartja életben és koordinálja a magyar nyelvű versmondó mozgalmat. A kifejezetten a versmondással foglalkozó hazai civil szervezet csaknem valamennyi rangos versmondó verseny, műhely, továbbképzés, tábor és találkozó szakmai segítője, a költészet és a versmondás elismert letéteményese. Célja a vers emberközelbe helyezése, a költészet, mint a magyar nyelv éltetője, társadalmi rangjának visszaállítása.

A Magyar Versmondók Egyesülete a hazai és sok tekintetben a határainkon kívüli magyar versmondó kultúra színvonalának emelkedését eredményezte. A versmondás a rendszerváltás első évei után új lendületet kapott, színvonala és „tömegessége” lassacskán eléri a korábbi évtizedek kulturális mozgalmát. Jó néhány nagy országos verseny született újjá, vagy jött létre az elmúlt években.

Hogy hány rendezvény is van, annak megítéléséhez elég csak a Rendezvénynaptárra, a Versszínház menüjére vagy a Versenyek linkre kattintani a megújult vers.hu honlapon, a Vers Oldalán. Gőzerővel működik a Berzsenyi, a Ratkó, az Arany János, a Petőfi, az „Anyám fekete rózsa”, a Radnóti, és még számos megyei, regionális és helyi versmondó verseny és találkozó, a József Attila versmondó, énekelt vers és prózamondó verseny, az általános iskolai korosztálynak a regionális kapcsolódásokkal megvalósuló Regösök Húrján versenysorozat, amely a felmenő rendszert nagyrégiós központok közreműködésével oldja meg. Mindezek legnagyobbika az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesülettel, a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel közösen szervezett pódiumművészeti és színjátékos seregszemle, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál.

Ezek a rendezvények mutatják konkrétan, hogy a versmondás ahhoz eszköz, hogy szóljunk egymáshoz, ha beszélni akarunk, egy talán nálunk sokkal erőteljesebben megfogalmazott gondolattal, amit viszont sajátunknak érzünk. A versmondás az érzelmek és álláspontok emberközelbe helyezése, aminek megszervezése koordináció nélkül nem működik. Mert történhet egy helyről, legyen az Budapest vagy más nagyváros (talán könnyebb is, mint szétszórva), a versek közvetítése azonban csak helyben, igenis szétszórtan, az adott településen, vagy annak közelében élő és alkotó művész által lehetséges, ha a közvetlen emberi közeget vesszük alapul. A Magyar Versmondók Egyesülete ezt felismerve néhány éve létrehozott egy virtuális versirodát , amelynek az a célja, hogy a versekre éhes vagy kíváncsi nézőt „versvásárlóvá”, aztán versfüggővé tegye. Az egyébként non-profit vállalkozást egyre többen igénylik, versmondók, előadóművészek által verseket „szállíttatnak” kedvesüknek, barátjuknak, jóismerősüknek. Jelenleg kilenc olyan nagyobb város (régió vagy megyeszékhely) van, ahonnan a művészek elindulnak a megkeresések kapcsán. Találkoznak az alannyal, akinek mondanak egy verset, vagy a megrendelővel, aki kérte a szolgáltatást. Ezek a művészek nem mást tesznek, mint a pillanat történetét alkotják meg helyben, személyessé teszik a verset a befogadónak. A találkozás tehát a személyesség jegyében telik el, ami regionális, megyei, városi alapkövetelmény. És hogy ez mit jelent? Hamarosan folytköv.

Lutter Imre