Versmondók Blogja

(Lutter Imre)

Kocsmába mentünk a Lackfival. Azaz csak mentünk volna, mert a szomjú test számára legrémisztőbb tábla lógott kedvenc talponállónk ajtaján: „Mindjárt jövök!” – hirdette hatalmas felkiáltójellel a tacepaó. Bennünk meg ugyanekkora kérdőjel domborodott (legalább akkora, mint nyakunkon az ádámcsutkánk, ami fel-alá járkált a szomjúság okozta sok nyeléstől), hogy most akkor hova, ha beszélgetni szeretnénk egy pohár ital mellett? A kocsma kirakatának üvegében csillant meg a négysávos utca túloldalán éktelenkedő pláza. Elég sok ember megy be, akkor csak nem írják ki ott is, hogy most kívül tágasabb… Sietősen a túlpart felé vettük az irányt, átverekedtük magunkat a parkoló elénk gördített autós akadályain, belibbentünk a fotocella szuperkényelmes automatizált ablaktábláján, és elindultunk egyenesen a végtelennek tetsző üzletsor mentén. Még csak kávézóra keresztelt kocsma sem akadt az utunkba, akadt viszont jó néhány ifjonti hölgy és úr, akik minden sarkon belénk ütköztek egy-egy „bocsika”, „nehari” és „csumika” kíséretében. Csevejük valódi tanulmány lehet a még élő elődök és a még meg nem született utódok számára. Némán mentünk egymás mellett, leginkább csak mosolyogni tudtunk, mi, két idegen, anyanyelvünk újjászületésének hangos mementóit hallva. Néha összenéztünk, és amikor eleget hallottunk, dobbantottunk, és a csilivili shopokat magunk mögött hagyva átgrasszáltunk lájkolt klubunkba. A szitu trendiségét Jani örökítette meg. Ő a mainstream költő. Na tessék: anyanyelvünk páratlan gazdagság továbbél bennünk és gyermekeinkben…

Lackfi János: Véletlen

csomizom a ruciba

a habtestem

tinibugyi gumija

bemélyedten

kukisali parival

az étrendem

szoli moci tekila

az én trendem

koviubi pörivel

lekipali csokival

jaj vétkeztem

fusizik a fatim is

a műhelyben

vegyigyümi üviben

a sparhelten

depizik a szaniban

a mutterchen

dobi cigi dugiba

a farzsebben

könyi szivi nehari

ha tévedtem

lityi-lötyi pasival

azt végleg nem

vidikazi zacsiban

a víkendem

csörizi a telimet

a véletlen