Az utolsó mérkőzés


 Játszom a Dunaharaszti-pályán,
játszom-játszanék az ellenfelemmel, és meg-
felelnék saját - és csapattársaim elvárásának, de
nem tudok Anyukámnak megfelelni, és hiába
látom Őt szüntelen, és hiába várom a hangját, Ő
már soha többé nem fog felelni, soha többé? ez
végérvényes immár, bele kell hogy verjem a
tenyeremmel fejembe, mint ahogy a másik
oldalon is ezt teszik velem, kapaszkodhatnék, de
remeg az ütőt tartó kéz, mint ahogy Édesanyám
is megremegett az utolsó ütésváltások előtt, Ő
már tudta, mi következik, mi még csak sejteni
véltük, de gondolni sem mertünk rá, nélküle
mivé is válunk ott az elárvult kórházi ágy mellett,
a lelkétől örökre elzárt külvilágunkban.



/Molnár József/

0 Response to "Az utolsó mérkőzés"

Megjegyzés küldése