Sziklába vésett versek

Peking - talán legnagyobb - parkjában sétálok. Az emberek jókedvűek és vidámak! Ballagnak a kavicsos úton és csevegnek, a gyerekek pedig csivitelnek és játszadoznak: fiatal napfényben fürdőznek.

Rendet, harmóniát, nyugalmat sugall szinte minden: a fák, a szellő, a csordogáló patak. Buzgó kalligrafikusok nagy ecsettel vizzel(!) festenek a kövekre csodás táncoló, illegő, billegő lányokat, s a kövekről a nap sugara az égbe emeli a látomást.

Mintha a múló pillanat lenne az örökkévalóság.

***

„Az ember zsinórmértéke a föld, a földé az ég, az égé a tao, a tao mértéke önmaga.”

Megszülettél – léted csak egy múló pillanat – tao.

***

Konfucius szerint a két legfontosabb erény jen és a li, s a magasabb rendű ember ezekhez igazítja életvitelét.

A jen az embertársaid iránti jóakaratú törődést jelenti, míg a li: erkölcsöt, szertartásokat, szokásokat, udvariassági formákat és illemszabályokat.

Mi a vers tisztelete? Jóakaratú törődés -Jen? Vagy Li

* *

A Dalok könyvében (Si csing), szereplő verseket hivatalnokok gyűjtöttek a nép közt.

A keleti kapunál

A keleti kapunál járok,
A lejtőn sárgállik a buzér,
Szívem dobban, a ház már közel,
Te távol vagy, így hát mit sem ér.

A kapunál, gesztenyék alatt
Hívogató házad majd elűz,
Én ne gondolnék rád, kedvesem?
De Te engem mindig elkerülsz.

Kínában Konfucius idejében magas állami hivatalt nem töltheted be olyan személy, aki nem tudott verselni.

***

Sétálok a parkban. Furcsa sziklák sorjáznak a fák közözött közel a sétányhoz. Köbe, sziklába vésett versek őrzik a múltat, s mutatják a jövőt.