Versmondók Blogja

Lehet, lemaradtál a jövőről…
Még belenézhetnél a szemébe, ha nem
tetted volna vakká a csillogó-feketét-kéket.
Mintha a ködbe néznél, vonatlámpaként
százhúsznál keresve az ismerős alkony-
köveket, mely tegnap még ott volt, mint a
vakító parázs a szívben. Ködből a ködbe
vezetsz, s az ismeretlent az ismeretlen
egyenlet zárja. Fiatalságod vakablakká
lett, gyáva sejtjeid halálraítéltek. Nézel,
de már egy ócska szemüveg mögül, egykor
karcsú termeted a híd túloldalán némán
emeli kalapod, te meg bambán
szépreményekre emlékezel.

Aztán már a szépre sem…Figyelmed fekete
lyukban cipeli tested, mint hóhért gyermeke, s a
fájdalmas üvöltés ekkor már nem a tiéd, azt is
ellopták, ahogy tolvaja voltál te is
életednek, lomként zuhansz  mint
megválaszolatlan kérdés, már nem a tegnapi
jövőd vagy, minden értelmetlenné vált,
létutazó lélekutazás.




/Molnár József/