Az utolsó mérkőzés


 Játszom a Dunaharaszti-pályán,
játszom-játszanék az ellenfelemmel, és meg-
felelnék saját - és csapattársaim elvárásának, de
nem tudok Anyukámnak megfelelni, és hiába
látom Őt szüntelen, és hiába várom a hangját, Ő
már soha többé nem fog felelni, soha többé? ez
végérvényes immár, bele kell hogy verjem a
tenyeremmel fejembe, mint ahogy a másik
oldalon is ezt teszik velem, kapaszkodhatnék, de
remeg az ütőt tartó kéz, mint ahogy Édesanyám
is megremegett az utolsó ütésváltások előtt, Ő
már tudta, mi következik, mi még csak sejteni
véltük, de gondolni sem mertünk rá, nélküle
mivé is válunk ott az elárvult kórházi ágy mellett,
a lelkétől örökre elzárt külvilágunkban.



/Molnár József/

Nem könnyezem

Én nem sírok Anyám, csak a fáj
könnyet ejt,
és a nincs nem felejt.
Én nem sírok, Anyám, csak a múlt
az, mi ver,
csak a láz elseper,
csak a nincs, ami nincs,
az felejt.
Én nem sírok, Anyám,
nem könnyezem,
csak az akácos erdő
a szívemen,
de hidd el, Anyám,
nem könnyezem,
csak a lelked mossa
lelkemet.

/Molnár József/