Ha csinálsz valamit, akkor azt próbáld meg JÓL csinálni!


BLOG

Pre Scriptum:Ha csinálsz valamit, akkor azt próbáld meg JÓL csinálni!
Ezért nem akartam blogolni. Magam is blogfogyasztó vagyok, ezért el tudom képzelni, mennyi időt és energiát jelent, ha valaki JÓL akar csinálni egy blogot. Vannak kedvenceim (SOROZATJUNKIE, FILMBUZI) amik színvonalához, és naprakészségéhez fogható, folyamatosan frissülő oldalt, úgy sem tudok létrehozni… Respekt!
Azonban erős MVElnöki nyomásra (Ezt ne mondjátok vissza!) kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy plogolok (sic!), „most éppen így”.
PLOG:
A Blog a Web és a Log (napló) szavak összevonásából, majd rövidüléséből keletkezett, állítólag. Ennek analógiájára beszélhetnénk versnaplóról (PoemLog): PLOG.
Jó, én is érzem, hogy kicsit erőltetett, de legalább elkülönböződik. Vélemény?
Ha van jobb ötlet, akkor alázzatok! (Pl. lehetne magyarul is…)

Tematika:Jelen állás szerint két rovatot indítanék.
Az egyikben Osztóti Niki barátosném, Mozi álnevű (vajon miért?) versügynökként jelent különböző rendezvényekről, megmozdulásokról. A forma egy csöppet szemtelen, talán még megosztó is lehet… Ne kíméljétek!
A másik tervezett rovat, pedig REspektrum, munkacímmel Mikulás környékén jelentkezik először: olyan dolgokról, emberekről, akciókról, művekről amik „falhoz szorítják néha a szívem”.
Szóval egyelőre….
„-Röviden ennyi.”

Post Scriptum:Most vettem észre, hogy el(r)ejtettem három kortárs költő, három versének részletét az idézőjelek között. Na, kiktől idéztem? És mely művekből? Aki kitalálja, az nyer…. valamit. (Majd azt is kitaláljuk!) Nem egyszerű, adok mankókat. (amik nem biztos, hogy segítenek, sőt, remélhetőleg jól összezavarok mindenkit…) Hajrá!
Az első: tatai(J)AK
A második: zámolyi hit(t)el röppen fel a madár
A harmadik: sárga bögre, kék a bögre, kék a bögre, kék a bögre…

(Kino)

Jelentés Déva Gáláról











Adta: Osztóti Niki, „Mozi”
Vette:
2009. november 12.



Jelentés



Versek hangzottak el!
Déva Gála, Tatabánya, 2009. 11. 06.



A Déva Gáláról meg kell jegyeznem, hogy már hatodik éve kerül megrendezésre Tatabányán. Az elmúlt néhány évben, amíg a Jászai Mari Színház felújítása tartott a Közművelődés Háza adott otthont a rendezvénynek. A jótékonysági gálaest szervezőinek célja, hogy a jegyárakból befolyt összeggel Böjte Csaba testvér törekvéseit, gyermekotthonait, alapítványát támogassák, aki az erdélyi, nehéz sorsú gyerekek megsegítésére tette fel életét. A Gála főszervezője, megálmodója, lelke és motorja Emmer Róbert marketingszakember, a Bányász táncegyüttes tagja. A Gáláról elmondható, hogy a kezdeményezés szép, és értékes. Az est kivitelezése elegáns, színvonalas, és méltó. Felhívom figyelmüket, hogy az idei rendezvényen több vers(!), illetve versrészlet is elhangzott a dramatizált konferansz szövegekbe ágyazva, ráadásul mindegyik kortárs szerző műve, ezért a tatabányai Déva Gála figyelemmel kísérését a jövőben is ajánlatosnak tartom.
A megfigyelt személy: Kiniszi Ottó, gyerekkori jó barátom. Nemrégiben vettem fel vele újra a kapcsolatot, mert tudomásomra jutott, hogy köze lehet egy titkos, földalatti, verseket, és versmondást népszerűsítő szervezethez, az MVE-hez.
A m.sz. néhány perccel négy óra után érkezhetett a színházba, gondolom, a művészbejárón át, mert negyed ötkor már egy rögtönzött próbát tartottak a színpadon. Helyismeretem, és kapcsolataim révén sikerült észrevétlenül beülnöm a nézőtérre, és így volt alkalmam végignézni a próbát. Kiderült, hogy m.sz., mint dramatizált konferansz vesz részt a rendezvényen. Szerepe szerint egy, a második világháborúban árvaságra jutott, majd különböző nehézségek árán révbe ért, 30 körüli férfit alakít, aki kisfiának írt fiktív levelekben meséli el élete történetét. Ezek a levelek összekötő szövegek voltak a különböző produkciók között, pontosabban, a levelek történései elevenedtek meg produkciók formájában, amit a m.sz. a színpad bal oldalán elhelyezett karosszékből nézett végig, mint saját vízióit.
A próbán jelen volt egy csapat fiatal, akik a víziókban működtek közre (feltehetően a Bányász Táncegyüttes utánpótlása a Cinege Együttes tagjai), illetve az őket irányító tanárnő, akiről később megtudtam, hogy Szegvári Ildikónak hívják, és a térségben jelentős munkát végző néptánc pedagógus, koreográfus. A próbán tett néhány kijelentéséből, és a m.személlyel folytatott bizalmas beszélgetéséből kiderült, hogy a gála szövegkönyve is az ő munkája, ebből egyértelműen arra következtetek, hogy a fiktív levelek szövegébe rejtett verseket(!) is Szegvári Ildikó szerkesztette a műsorba, vélhetően a m.sz. tudtával, és jóváhagyásával.

Az előadás nem sokkal hat után kezdődött a köszöntőbeszédekkel, ezt követte a gálaműsor, melyben a produkciókat olyan ismert és nemzetközileg elismert művészek szolgáltatták, mint Korpás Éva népdalénekes, akit férje, alkotótársa, Lakatos Róbert brácsaművész, és zenekara, a RÉV kísért; Tunyogi Henriett balettművész; Malek Andrea színésznő, énekesnő; Berecz András ének-, és mesemondó, valamint a Bányász Táncegyüttes tagjai. Mindannyian kiváló művészek, fogékonyak a költészetre, ezért pályafutásuk figyelemmel követése a jövőben is erősen javasolt!

Mint már említettem a m.sz. a produkciók dramaturgiai vezérfonalaként értelmezhető szövegeiben több versrészlet, illetve egész vers(!) hangzott el. Az eset súlyosságát csak növeli, hogy az elhangzott versek kortárs alkotóktól származnak. Ugyanis versgyanús részletekről az előadás közben jegyzeteket készítettem, melyeket később összevetettem az Adatbázissal. Ennek eredményeképpen megállapítom, hogy 2009. november 6.-án, Tatabányán a jótékonysági estre jegyet váltott több száz gyanútlan, és ártatlan néző négy verset is hallott a m.sz. előadásában. Ezekből három Rigó Józsefnek, egy pedig Verbőczy Antalnak tulajdonítható. Az előadás közben készített vázlatok, és az Adatbázis segítségével rekonstruáltam a verseket(!), ezeket további megvizsgálás céljából függelékben közlöm.

A műsort követően a szervezők egy kis fogadásra invitálták a résztvevő művészeket az intézmény színészbüféjébe. Sajnos ezen a fogadáson nem tudtam részt venni. Viszont így volt alkalmam felmérni a nézőtérről távozó közönség véleményét. Meg kell mondjam, a nézők meglehetősen jó véleményeket fogalmaztak meg az esttel kapcsolatban, sőt egyesek még hangoztatták is, hogy milyen jól érezték (!) magukat. Nem volt egy ember sem a közönség soraiban ülők között, aki kikérte volna magának, hogy a szervezők, és az egyik előadó verseket csempészett a műsorba! Ezt meglehetősen aggasztónak tartom.
Zavaró, sőt aggasztó lehet az is, hogy igen sok fiatalt láttam, akik lelkesen (!) igyekeztek a fogadás helyszíne felé. Fel kell h0vnom a figyelmüket, hogy véleményem szerint az ilyen és ehhez hasonló fogadások alkalmával, ahol a fiatalok személyesen is találkozhatnak, és beszélhetnek a művészekkel, felmerül annak veszélye, hogy (a művészek, köztük m. sz.) megfertőzik őket a kultúra, a művészet, és talán az irodalom, a költészet (!) szeretetével! Mint tudjuk, a fiatalok könnyebben befolyásolhatóak, fogékonyabbak a művészetek, sőt, akár költészet (!) iránt is. Ha m.sz. és a hozzá hasonló alakok sikert érnek el, akkor ezekből a fiatalokból versolvasó, versszerető, sőt (!) akár gondolkodó, önálló véleményt megfogalmazni képes felnőttek válhatnak!!!

A megfigyelt személy működését, titkos, és tiltott verseket népszerűsítő törekvéseit különösen károsnak tartom, ezért Kiniszi Ottó további megfigyelését erősen javaslom, folytatni fogom. Egyre inkább bizonyítottnak érzem azt a feltételezést, hogy Kiniszi valóban elkötelezettje a MVE néven elhíresült versbarátokat (!) tömörítő tiltott szervezetnek. Talán általa eljuthatok a szervezethez, és így lehetőségünk lesz felelősségre vonni a bűnösöket, akik nem átallnak kéretlenül is versekkel, költeményekkel, költészettel mérgezni az ártatlan lakosságot.


Tisztelettel:







Tatabánya, 2009. november 12.



FÜGGELÉK



Rigó József:


Árva

- Árva gyerekek
csinálnak maguknak
hajlékot
papírdobozból
a város parkjában
TÉL LESZ gondolom
s magamra veszem
a kabátot
melybe
belenőnöm
még
most
sem
akaródzik –

Vacogó vallomás

Egy űrhajó közelít a Hold felé.
Egy bogár lassan eléri a fű hegyét.
Vacogva félek most elmenni tőled.
Még sohasem szerettem jobban.
Isten keveri színeit.
Már csak a szemedig látok.
Milyen végtelenül tiszta.
Most leli meg benne hazáját
Az a zártajkú vacogó fiú.

Mondja

Hajlékom vagy - mondja,
Új ruhám vagy - mondja,
Kenyerem vagy - mondja,
Anyám vagy - mondja,
Aztán kifogy a szóból,
Mert árva ő
s ezzel elmondta az életét.


Verbőczy Antal:
Kilenc hónapra születtem
Kilenc hónapra születtem
Anyámnak végig volt teje
iskolába is beírattak
és kék volt a füzet fedele

a legkisebb lánnyal
hetvenhétszer találkoztam
aztán elfogyott a pogácsa
akkor döntöttem úgy
megölöm a sárkányt
de hozzám dörgölődzött
s kávém mellől elkérte a cukrot

tegnap megtanítottam pacsit adni
szükségletre már illemtudóan
kéredzkedik
esténként meséket olvasok neki
s nagyon jól tudja
igazság szerint hármat kívánhatnék

(Fogadjuk el az Út s az Ének
beteljesült szerelmének
a legkisebb fiút

Évmilliók vesszőfutása
pikkelyezi arcát - halak mása
a legkisebb fiú.

Batyuba kötve az út, a dal.
Batyuba kötve vidd magaddal
A legkisebb fiút!)


Amikor a vers választja az embert…


A vers választása Szabó Éva szerint nem úgy történik, hogy mi megtaláljuk a verset. Akkor az igazi, ha a versek is megtalálnak bennünket. Nem lehet eredményes, pontosabban fogalmazva igaz a versmondás, ha a pedagógus vagy a versrendező megmondja, hogy ezt vagy azt a verset válassza a növendék. Mert nem történik meg a találkozás! Az éppen olyan, mintha megmondanák, kit szeressen az ember. Nem érdemes leszűkíteni sem ezt a kört, mert azzal éppen a versekkel való ismerkedés lehetőségétől, a repertoár kialakításától, a tág szemlélettől és a globálisabb képtől fosztjuk meg a tanítványt. Kell az útmutatás, a segítség, de csakis úgy, hogy az adott illetővel magával fedeztetjük fel az élményt, hogy a kötődés a maga természetességében alakuljon ki. Erre nincs külön szempont, csak belső késztetés, ami önmagában drámapedagógiai funkcióval bír. Karinthy Nihil c. versében megfogalmazott soraira visszagondolva, a magunk művészete átsegít a hétköznapok óhatatlanul elénk vetődő mocskán, kizárhatjuk a magunk teremtette külvilágot, egyedül lehetünk és mégse. A versmondás annyival több, hogy a saját érzésvilágunk (ami lehet csak a mi titkunk) másokban is vágyakat ébreszthet, hangulatokba helyezhet, fokozott és más irányú érzelmi többletet adhat. Másokat is megnyugtathatunk vele, felcsigázhatunk, adunk, anélkül, hogy magunkból eszmei vagy tárgyiasult értelemben elvennénk bármit is, sőt, gondoljunk csak a visszaérkező reakció kapott élményére… A valódi titok ebben rejlik, és ezzel fogható meg az amúgy iskolai tolmácsolásban felnőtt társadalom. Még ma is azt érzi az emberek többsége, hogy a vers egyfajta kényszer. Szöveg, amit meg kell tanulni. Hogy a költő olyan furcsa, megfoghatatlan valaki, akivel nem létesül valódi kapcsolatunk, tehát az érzelmi kinyilatkoztatásait sem vesszünk magunkra. Hogy a versmondás az, amikor egy ember kiáll a színpadra és szaval. Pedig ez nem így van. Azt kell megértetni, hogy a költő is elsősorban ember volt, s csak azután költő. Hogy ugyanúgy érzett: örült, fájt, bolyongott, utat/utakat keresett, olykor elhasalt, berúgott, szeretett, vagyis élt, és meghalt vagy a mi nagy szerencsékre még él. Mindezt megérteni akkor tudják, ha van olyan vers, amellyel érinthetünk. Érzelmileg. Amit ma a legkevésbé „tanítanak” iskolában (sem szövegileg, sem módszertanilag).


Ha azt mondjuk, vannak versmondó tagozatok és ezek egyik meghatározója éppen a kor lehet, nagy hiba lenne mereven kijelenteni, hogy vannak korosztályi versek. Persze, az öregséget, a kort egy élete végén álló költő szemével megfogni is hiba, ugyanakkor nem tudhatom, hogy mit élt át/meg a versmondó: lehettek sorstragédiái a családban, lehettek társadalmi problémái saját közösségén belül, sújthatta háború a térséget, ahol él, érhette atrocitás fizikai adottságaiból, neme miatt, identitása miatt, vagy akár rasszizmus miatt. Lehetett hőn szerelmes és bele is bukhatott, gondolkodhat máshogy filozófiáról, vallásról, politikáról, környezetről, mint az őt körülvevő többség és emiatt érezheti magát elnyomottnak. Mindezen tényezők csak esetlegesen függnek össze korosztályi adottságokkal, sokkal inkább individuálisak. Amit versválasztás segítése esetén csak akkor tudunk megítélni, ha ezeket a részleteket megfelelő emberi, szakmai és pedagógiai hozzáértéssel feltárjuk magunk előtt. Ugyanakkor fizikai adottságok léteznek, ezeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Nem hagyhatjuk rá minden esetben a versmondóra, hogy ezt vagy azt a különleges technikai bravúrt kívánó verset válassza, ha nincs meg az eszköztára hozzá. Nem nézhetünk el bizonyos dolgokat (technikai szint, artikulációs hibák, hangképzés, légzésproblémák, memória teherbírása, fizikai alkat mássága stb.), de mindenképpen nyíltan meg kell mondanunk, ha látunk lehetőséget rá, hogy mikor milyen körülmények között látjuk mi magunk (! – ezt hangsúlyozni illik) lehetségesnek, a vers előadását. Szubjektíve elmondhatjuk a véleményünket a vers választása során, de indokolnunk kell, és nyomatékosítani, hogy ezt sok ember sokféleképpen láthatja.

A vers értelmi és érzelmi egyéniségre szabása tehát elengedhetetlen. Emellett is ügyelni kell arra, hogy a mű irodalmi értéket képviseljen. Számtalan esetben találkozhat a néző versmondó versenyeken programversekkel (ma nagyon divatos például Wass Albertet mondani, akinek életműve leginkább mennyiségileg értékelhető, semmint minőségileg – az irodalmi nyelvezetről ez éppúgy elmondható nála, mint a kiindulópontról, a motivációról – könnyű hazafiasnak lenne, ha az ember elmenekült az elől, amiről ír –, a tobzódó közhelyekről vagy a gyakori logikai bukfencről). Ezeket iskolai ünnepségekre, intézményi megemlékezésekre tartogassa a pedagógus (bár ott is lehet jobbat találni, ami tényleg közel állhat az adott illetőhöz). Még riasztóbb, amikor egy hét-nyolc éves kislány vagy kisfiú áll ki a pódiumra azt mondani, hogy „a víz szalad. De a kő marad. A kő marad.”, mert nyilván nem tudja, milyen hazátlannak lenni, mi az a kitaszítottság, az emigráció stb. Másrészről pedig amellett, hogy kifejező és hiteles, sokat jelenthet a gyereknek magának az olyan vers, amelyben már megélt, vele megtörtént eset, esemény, állapot az, amibe kapaszkodhat, amit átadhat közönségének. Ezekben a saját kis eszköztárával is képes élni, ami nyíltabbá teszi a versmondás iránt! Éppen emiatt ez nemcsak a művészi kibontakozást, de a közművelődési értéket is erősíti.

Lutter Imre