Versmondók Blogja

Történt egyszer, hogy néhány őrült a fejébe vette: intézményesítik a széthullóban lévő versmondó-előadóművészetet, hogy ismét tért hódítson a vers. A rendszerváltás sokat ártott neki: állam nélkül maradt a versmondó társadalom. Állam az államban, Magyar Versmondók Egyesülete néven tíz, magában affinitást érző ember megalkotta az intézményesített otthont, a bástyákra kitűzte a célokat, mint zászlót, és a mű létrehozásakor egy pillanatra megállt, hogy a végtelenbe nézzen. Egyikük sem tudta, mi vár rá. Ha elindulnak embert keresni, hogy élettel töltsék meg a falak nyújtotta menedéket, meddig tart az út, hol kanyarog majd és hol ágazik el, hány facsemetét vagy virágpalántát kell megöntözniük közben, hogy nagyra nőjenek és kibontakozzanak, és hányan kérnek majd ízelítőt a mindenkinek szánt versből.

Az élet színpada is megváltozott azóta. A várat bővíteni kellett, ma pedig már tele van mikrofonokkal, plazmákkal, webkamerákkal, billentyűkkel, egy egészen új virtuális térrel, amit másfél évtizede még senki nem ismert. A virtuális térben találkoznak emberek, akik írnak, mondanak, szavalnak verset, akik versszínházat játszanak, s akik egymással kapcsolatban állnak olykor úgyis, hogy fizikai valójukban nem ismerik egymást. A Magyar Versmondók Egyesülete pedig arra törekszik, hogy az otthon virtuálisan is otthonos legyen, és hogy megteremtse azokat a valódi fórumokat, ahol az eszmék mellett az emberek is találkozhatnak és kezet foghatnak, beszélhetnek egymással, a legemberibb és legművészibb nyelven.

Több hónapos előkészítés után megújult A Vers Oldala, a vers.hu. Az új honlap a web 2.0 technikai lehetőségeit is használni kívánja. A site-on több új közösségi szolgáltatás van: a jelenleg is üzemelő Versmondó Fórum mellett Oszd meg a verset! címen a regisztrált felhasználók maguk szerkeszthetik saját verseik oldalát, a hetente frissülő, bővebb hírszolgáltatás mellett elindult a Versmondók Blogja, hang- és képanyagok kerülnek az oldalra, interaktívabbá válik a Versiroda (kereshetik és kínálhatják szolgáltatásaikat versmondók, előadóművészek), elérhető a Magyar Versmondók Egyesületének többi honlapja, az ugyancsak pillanatokon belül megújuló Versmondó és a Versrádió, valamint a VersFesztivál oldala. Az online rendelésre alkalmas webáruházon keresztül könyveket, ajándéktárgyakat rendelhetnek a látogatók, előfizethetnek a Versmondó folyóiratra. A szakmaibb közönség számára a legszélesebb palettát kínálja majd a Versenyek link, a Műhelyek, a Táborok és a Pályázatok menüpont. Irodalmi utazást tehetünk az Évfordulós költők berkeiben évekre bontva, hogy azoknak is segítsünk az információkkal, adatokkal és tanulmányokkal, akik tanulmányaik miatt vagy az általános műveltségük és feszítő kíváncsiságuk kielégítése végett böngésznek a net irodalmi hálóján. És nem tekintünk senki konkurenciának: az irodalmi linkségek más irodalmi portálokhoz vezetnek, az Alkalmi versek link az épp aktuális ünnepekhez, hagyományhoz, személyes vagy családi vonatkozású eseményekhez kínál majd verseket. A Versszínház is e portálon tájékoztatja a látogatókat ezentúl bemutatóiról, rendezvényeiről, a Rendezvénynaptárban pedig nemcsak az egyesület, de más költészeti-versmondó, illetve versszínházi események programja is elérhető, kereshető módon.

Ez minden verskedvelő oldala lehet, és még szorosabb és személyes kapcsolat köthető a Magyar Versmondók Egyesületével, amelyhez ezentúl online csatlakozhatnak a versbarátok.

Mindez áttekinthetően, méltó külcsínnyel és könnyen kezelhető felülettel. Csak célunk és mottónk nem változik: a vers mindenkié, mert

„A dolgok változnak. A vers örök.”

Lutter Imre

Infobahn, ahogy a művelt angol tartja, szép új világ… Így a másik, a vége azonban a szünet nélkül való száguldozás a nagy hypersztráda vége-hossza hálóján, ahol az akaratlan öntudat(talan) fellelhet néhanap léleképítő csomópontokat, alkalmasint…

Erre törekszik a maga igazát kereső önmagam. Legalábbis.

Adva volt szándék és akarat (kell egy honlap, és egy karbantartó), mint a kezdetekkor, tehetségben sincs hiány (hisz vannak jóravaló verselők, és Nagyot Mondók), mi hibádzott volna? Akik ismernek, tudhatják, a legvégsőkig vagyok képes feszíteni a húrt, ha a magam igazáról van számadás, s ez különösen igaz egy ilyen volumenű alkotásról, mely a fent nevezett „vers.hu” oldalán lett elérhető. Valahára.

Szenvedélybeteg világot élünk. Szenvedélybeteg lett az oldal is. Aféléknek való, akik nem átallanak írni, szavalni abban a korban, mely már nem érti a tréfát, s készen kapja kézhez, mi szem-száj ingere. E szájt ingere maga az ingerközpont. Célzatosan ködszurkáló tekintettel fürkészi azokat, kik igenis vágynak a más értékek, a gondolatiság, és annak közvetítő médiumai felé. Így hát csináltunk egy ilyet, elhajlásilag. A cél a honlap -értsd: Hon, Otthon- az arra érdemesülteknek, ahová izléssel, kis jó érzéssel csatlakozhatnak, két reklám között. Mint mondtam, az oldal a szenvedély betege. Így a fogyasztói is azok. Szenvedéllyel írják, mondják dolgaikat, s időszerű lett egy ilyen hon, fészek, ahol megolvashatják betegségük minden hozzávalóját. Földszínekbe öltözött verslapok közt, igazi szenvedéllyel, ahogy készült és készül tapodtat nélkül. Betűk kanyarognak, csábítva a kósza kezeket, markolj tollat! Hosszanti gondolatsor: szavald! Ne lépd át a lehetőt, fogd, csodáld, olvadj benne, vele! Eleddig fantáziádban égett, most teret -virtuális teret-, s formát nyert a gondolat, hogy szándékból Tetté legyen. Szándék s akarat. Meg a szenvedély. Ami József Attilának mama,

van Goghnak a sárga, Jimmy Hendrixnek a fender. Mi lenne a szenvtelen világgal nélkülük... vagy Nélkületek!

Tiétek ez a szájt. Használjátok, olvassátok, mondjátok. Tegyétek a magatokévá, gyalázzátok meg, itassátok le pezsgővel, abszintot neki! Innentől lesz bohém, kék meg zöld. Ködszurkáló tekintetű.

Csak fel! …feljebb meg a csillagok.

A most látható „szájt” a verziószámok tükrében talán a harmincadik változat, s ékes neonfénnyel vibrál fejemben a „fejlesztés alatt” bűverejű ráolvasás… Tőletek is függ. Rejtőileg halhatatlan; az úri közönség táncol, s szaval.

További mellébeszéd tekintetében keresse meg költőjét, írószerészét. Meg A Vers Oldalát, a vers.hu-t.

Veréb „LALF” Csaba

A 20. század a versmondás évszázada volt. Legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy a technológia fejlődése óhatatlanul bekapcsolódott a verbális kultúra művészi szegmensének közvetítésébe.

A rádió pótolhatatlan kincseket konzervált az utókornak Babits Mihály, Pilinszky János, Weöres Sándor és számos más, immár klasszikussá vált költő versmondásának, versértelmezésének megörökítésével. Hasonlóképp történt ez a televízióval is. A kezdeti korszakait élő média mellett rendkívül jelentős szerepet játszottak a közönségtalálkozók, az élő előadások is, főként a 60-as, 70-es években, az egyetemi ifjúság körében. Latinovits Zoltánék országjárása, az egyetemi színpadok értékteremtő, nem ritkán kísérletező játéka gyakorlattá vált. A társadalom számára evidens lett a versek jelenléte.

A határon túli magyarság (most a pontosítás végett szűkítsük le a fogalmat a Kárpát-medencei magyar nyelvű – nem csak anyanyelvű, ellenben a nyelvet jól beszélő – lakosságra) ma pont annyira foglalkozik a versekkel, mint az anyaországban élők. Sem jobban, sem kevésbé. De a kötődésük más. Az erősebb. A tendencia azonban tagadhatatlan: a 90-es években, a rendszerváltások után a versek, így a versmondás is, idehaza háttérbe szorult. Ennek egyik fő oka, hogy az állami szerepvállalás a kultúra terén jócskán meggyengült, mi több, a költészet és a versmondás területéről egy az egyben kivonult. 1992-től, amikor a jogszabályi környezet is lehetővé tette, egyre másra alakultak meg a non-profit kulturális szektor képviselői, alapítványok, egyesületek és más társadalmi szervezetek. Az állami szerepek átvállalása az említett területen nem volt kérdéses, konkrétan a túlélés érdekében nem volt más választás. A nyugati civilszférával ellentétben azonban a magyar szervezetek a nulláról indultak, az amúgy is szegény társadalom éppen ezért sem anyagilag, sem fizikailag nem állt mögöttük. Bolyai szavaival élve a semmiből egy új világot teremtettek azzal, hogy bázist építettek. Nagyon kemény munkával. A másik fő oka az elfordulásnak az volt, hogy a megváltozott politikai, gazdasági és társadalmi környezetben az emberek az alkalmazkodásra, a mindennapi létszükségleteikre koncentráltak, magyarul, kisebb bajuk is nagyobb volt annál, mintsem hogy a lelki nyugalmukkal, az érzelmi és értelmi gazdagodással foglalkozzanak.

A színházi és a versmondó kultúra feladata ma, a 21. században gyakorlatilag nem más, mint hatékonyan visszavezetni a verset az emberhez, a mindennapokba. Hogy a vers életszerű helyzetekben, szituációkban segítségére legyen. Ezt kell megértetni a versmondókkal, mert nekik is segít, akik hallják/nézik, azoknak is.

A Magyar Versmondók Egyesülete a rendszerváltás után elsők között létrejött társadalmi szervezetek egyikeként tevékenykedik a hazai és határon túli magyar költészet és versmondás népszerűsítéséért. Regionális és külföldi tag-, illetve társegyesületeivel, intézményekkel közhasznú ernyőszervezetként tartja életben és koordinálja a magyar nyelvű versmondó mozgalmat. A kifejezetten a versmondással foglalkozó hazai civil szervezet csaknem valamennyi rangos versmondó verseny, műhely, továbbképzés, tábor és találkozó szakmai segítője, a költészet és a versmondás elismert letéteményese. Célja a vers emberközelbe helyezése, a költészet, mint a magyar nyelv éltetője, társadalmi rangjának visszaállítása.

A Magyar Versmondók Egyesülete a hazai és sok tekintetben a határainkon kívüli magyar versmondó kultúra színvonalának emelkedését eredményezte. A versmondás a rendszerváltás első évei után új lendületet kapott, színvonala és „tömegessége” lassacskán eléri a korábbi évtizedek kulturális mozgalmát. Jó néhány nagy országos verseny született újjá, vagy jött létre az elmúlt években.

Hogy hány rendezvény is van, annak megítéléséhez elég csak a Rendezvénynaptárra, a Versszínház menüjére vagy a Versenyek linkre kattintani a megújult vers.hu honlapon, a Vers Oldalán. Gőzerővel működik a Berzsenyi, a Ratkó, az Arany János, a Petőfi, az „Anyám fekete rózsa”, a Radnóti, és még számos megyei, regionális és helyi versmondó verseny és találkozó, a József Attila versmondó, énekelt vers és prózamondó verseny, az általános iskolai korosztálynak a regionális kapcsolódásokkal megvalósuló Regösök Húrján versenysorozat, amely a felmenő rendszert nagyrégiós központok közreműködésével oldja meg. Mindezek legnagyobbika az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesülettel, a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel közösen szervezett pódiumművészeti és színjátékos seregszemle, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál.

Ezek a rendezvények mutatják konkrétan, hogy a versmondás ahhoz eszköz, hogy szóljunk egymáshoz, ha beszélni akarunk, egy talán nálunk sokkal erőteljesebben megfogalmazott gondolattal, amit viszont sajátunknak érzünk. A versmondás az érzelmek és álláspontok emberközelbe helyezése, aminek megszervezése koordináció nélkül nem működik. Mert történhet egy helyről, legyen az Budapest vagy más nagyváros (talán könnyebb is, mint szétszórva), a versek közvetítése azonban csak helyben, igenis szétszórtan, az adott településen, vagy annak közelében élő és alkotó művész által lehetséges, ha a közvetlen emberi közeget vesszük alapul. A Magyar Versmondók Egyesülete ezt felismerve néhány éve létrehozott egy virtuális versirodát , amelynek az a célja, hogy a versekre éhes vagy kíváncsi nézőt „versvásárlóvá”, aztán versfüggővé tegye. Az egyébként non-profit vállalkozást egyre többen igénylik, versmondók, előadóművészek által verseket „szállíttatnak” kedvesüknek, barátjuknak, jóismerősüknek. Jelenleg kilenc olyan nagyobb város (régió vagy megyeszékhely) van, ahonnan a művészek elindulnak a megkeresések kapcsán. Találkoznak az alannyal, akinek mondanak egy verset, vagy a megrendelővel, aki kérte a szolgáltatást. Ezek a művészek nem mást tesznek, mint a pillanat történetét alkotják meg helyben, személyessé teszik a verset a befogadónak. A találkozás tehát a személyesség jegyében telik el, ami regionális, megyei, városi alapkövetelmény. És hogy ez mit jelent? Hamarosan folytköv.

Lutter Imre