Színpadi költészet, nem csak a színházban
- Ha kiállsz a színpadra egy dús rímekbe szedett, társadalmilag érzékeny szöveggel, attól az még nem lesz vers -mondja Matits István, a Budapest Slam Poetry közösség egyik alapítója, maga is slammer, illetve spoken word előadó és szervező.
Hozzáteszi: olyanokból, akik egyaránt birtokában vannak a költői eszközöknek, a nyelvnek és a színpadi rutinnak, ilyenformán egyből színpadképes szövegeket vetnek papírra – egyszóval, Shakespeare-ekből – kevés van.
– A spoken wordnek az a szabálya, hogy nincs szabálya. Éppen ezt szeretjük benne. Szabadverselés. Nem kell rigorózusan ragaszkodnunk semmilyen törvényszerűséghez, nem kell megfelelnünk a „hagyományos” költészettel szemben táplált elvárásoknak – így az ID művésznéven író Matits, aki azzal tiszteli meg a világ több ezer éves költészeti hagyományát, hogy egyáltalán nem tartja magát költőnek, szövegeit pedig versnek.
Hogy mekkora az átfedés a „hagyományos” költészetet művelők és a spoken word hívei között? Többszintű. Magyarországon nemigen járnak el a költőként már „befutott” szerzők a spoken word-rendezvényekre. Legfeljebb, ha meghívják őket. Néhányan viszont szívesen részt vesznek az ilyen esteken. Matits Gyukics Gábort, Peer Krisztiánt, Karafiáth Orsolyát és Szilágyi Ákost említi hirtelen, de nemrég Falcsik Marit is látta slammelni. Hogy itthon viszonylag kevés költő mártózik meg a spoken wordben, annak szerinte az lehet az egyik oka, hogy ehhez a műfajhoz mégiscsak kell valamiféle exhibicionizmus, színpadi ambíció, és ez valószínűleg hiányzik a „hagyományos” költészetet művelő alkotók nagy részéből.
A tengerentúlon viszont elég jól kialakult a „stage poetry”, vagyis a színpadi költészet intézménye. Jó néhány kanonizált költő ír ilyet is, de a hagyományos versformákban úgyszintén otthon van, és pontosan érzékeli a különbséget a kettő között. Nyugaton az sem ritka, hogy slam, illetve spoken word szövegekből szerkesztett antológiák jelennek meg – igaz, ezen könyvek kritikai visszhangja általában nem túl jó.
A zsánerre jellemző szabadságnak, a performance jellegű előadásnak éppen az a szépsége, amit az elitisták elvetnek: egyszerűbb szavakkal, magával az előadás erejével adni át a mondandót. Egyszerűbbek a képek, legalábbis elvileg. Az itthoni spoken word-helyzet viszont azt mutatja, hogy az előadók jó részének nagyon erős irodalmi ambíciói vannak, ezért nagyon mély szövegeket alkotnak. Ezzel viszont épp azt a műfajelőnyt kockáztatják, hogy a befogadó rögtön megértse a mondottakat. –Túl sok mindent akarnak belesűríteni egy ilyen slamszövegbe – és lehet, hogy ezt a spoken word már nem bírja el –így Matits István, aki szerint azonban a műfaj hazai népszerűsödésével letisztul majd a helyzet.
Lőkös Ildikó, az Új Színház dramaturgja azt mondja, Térey János Nibelung-lakópark című műve volt a határpont, a verses formában írt színművek reneszánszának kezdete. A darab 2004-ben jelent meg a Magvetőnél, de a kézirat már jóval előtte elterjedt a dramaturgok között, akik szinte egyöntetűen „odavoltak érte”. Az elragadtatás oka: Térey mai környezetbe helyezte a mitologikus történetet, jóféle feszültséget teremtve ezzel a forma és a tartalom között. Azt azonban kevesen gondolták akkor, hogy valaha premierre kerülhet sor. A kétség oka: talán „nem kell majd a közönségnek”. Végül mégis sikeres bemutató lett belőle a Krétakörrel, Mundruczó Kornél rendezésében, és talán a siker is eredményezte, hogy egyre több költő kezdett verses színdarab írásába, például Szálinger Balázs, Lanczkor Gábor, Laczkfi János vagy Szöllősi Mátyás. Az ő szövegeik is részben e feszültség miatt izgalmasak – véli Lőkös Ildikó, aki a szerzők, dramaturgok és kritikusok számára minden évben megrendezett Nyílt Fórum egyik szervezőjeként azt tapasztalja, hogy a szakmai találkozón terítékre kerülő darabok között ma már többségben vannak a verses formában írottak. A Nyílt Fórumon részt vevő, a költészet vagy a műfordítás területéről érkező írók közül többen is azt mondják: el sem bírják képzelni, hogy prózában írjanak színdarabot. Arra viszont ő nem tud példát, hogy korábban prózai művekkel befutó szerző egyszer csak verses formában kezdjen darabot írni.
A prózai szöveget könnyebb megérteni a színházban, mint a lírai formákat – gondolná az egyszerű befogadó. Lőkös Ildikó szerint viszont ez csak elméleti föltevés, amely abból táplálkozik, hogy az ember rendszerint prózában beszél. A verset éppen a rímek, a ritmus miatt szinte magunktól tudjuk folytatni, nagyon érezzük és élvezzük a szöveg lüktetését, a visszatérő formákat. Örömet szerez, hogy együtt tudunk menni a szöveggel. Míg a prózai daraboknál „csak” illusztrációk a szavak, azt segítik, hogy megértsük a tartalmat, a sztorit és a látványt, s a forma nem kínál annyi lehetőséget a nyelvvel való játékra. Egy verses szöveg esetén a dramaturg szerint sokkal aktívabb lehet a néző-hallgató részvétele az előadásban. – Több a lehetőség a nyelvvel való játékra. Az ember pedig szeret játszani – véli az Új Színház dramaturgja.
0
megjegyzés
Címkék:
google,
könyv,
vers
|
|
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
