Versmondók Blogja

mindenhová befér

beretvája, hogy lemetssze,

ami már csak picit él.

Úgy zokognak ilyenkor a fák,

hogy csak úgy zörög

szélrázta platánok száraz

könnye - forog, pörög.

Az Idő rácsai mögött az ember

azért így is elvan, megvan.

Az őr átrendezi a levélszemetet

kint az utcán és bent a mailboxban.

A csökkentés rítusát gyakorolja most,

látod, minden lelketlen létező.

Csupán mi nem vesztenénk egy porcicát sem.

De hát, ez érthető.

/Csikós Szilvia/