Versmondók Blogja

Az ember néha csak bőrösödik,

mint egy tál spenót,

ül üres konyhában zölden a pulton,

hol madár se jár,

kutya se hallgat rádiót.

Búsan üldögél, magányos kenőcs,

kit senki sem szeret,

kis francia sanzont böffent a halk fokhagymaillatba,

édes képeknek integet.

Hűl, vastagszik a zöld bőr rajta,

de puha, meleg spenótszív dobog alatta.

spenótagya mókuskerekén kattog a langy fohász:

Uram,csak azt ne hagyd, hogy belekotorjanak a konyhamalacba!

/Csikós Szilvia/